Egyszer minden jóra fordul

-Irish!Irish szerelmem! Kérlek ne hagyj itt!-kiabálta, a még meleg testemnek.
-Igérem, én mindig veled leszek, bármerre sodor is majd a sors.ÉN örökké kísérni foglak bárhova mész.Mi örökké együtt leszünk!Nem hagylak el soha-mondtam a könnyeimmel küszködve.
Úgy se hallotta amit mondtam.Pedig ha hallotta volna.Hátulról megölelem őt.Beszívtam finom illatát,amit többé lehet nem tehetek.Lou megsimogatta a kezem,adott a homlokomra egy utolsó puszit,majd felállt és kiment.Aztán jött be a többi 4 fiú.Látszott rajtuk,hogy sírtak,mivel  piros volt a szemük és szipogtak.
Először Harry jött oda hozzám.
-Sajnálom Irish! Nem így akartam! ÉN..ÉN-és elsírta magát.Megfogta a kezem,felemelte, hozzá tette az arcához és így szólt.
-Az én hibám!Sajnálom-mondta akadozva.
Aztán ő is kiment.Valószínűleg Louis-hoz.Remélem megvigasztalja.Most Liam volt a soros.
Ő is megfogta a kezem és mondta a mondani valóját.
-Sajnálom,hogy nem tudtunk olyan sokat beszélgetni.Sajnálom,hogy nem ismerkedtünk meg jobban.De szerettelek.Majd ős is kiment.
Zayn és Niall egyszerre jöttek oda hozzám.Az arcom két felére puszit adtak,majd egyszerre mondták:
-Nyugodj békében.Vigyázz ránk.
Na jó itt már eltört a mécses.Nem tudom őket többé megölelni.Nem látnak és nem hallanak.Nem létezek.
Niall a kezével betakarta az arcát, és zokogott.Talán Louis-on kívűl ő fogadta a legrosszabban a dolgot.
megsimogattam a hátát és azt súgtam a fülébe:
-Semmi baj! Én mindig itt leszek! Ireland 4ever!
Erre Niall mintha hallott volna,felkapta a tekintetét,megrázta a fejét és kiment a szobából.Zayn még mindig ott ült.Az arcomat fürkészte,hátha lát még valami életjelet.Nem talált.
-Örökkön örökké! -súgta Zayn a fülembe,majd elhagyta a szobát.
Leültem az ágyamba és zokogtam.Egyszer minden jóra fordul nem?Úgy értem nem lehet örökké ilyen érzésem.

Uristen! Jó látni,hogy amerika északi részén ,és Oroszországban is olvassák a blogom :) :*  De persze a magyarok vannak a legtöbben :) Köszönöm mindenkinek aki olvassa :) Ti vagytok a legjobb olvasók! Még ha néha nem is kommenteltek, amit jó lenne azért, Tisztelet a kivételnek.
Csókollak Tommo'snátorok <3

Halál,amely az élet rendje amelyen egyszer mindenki túlesik. Valaki könnyen,valaki nehezen fogadja.
Kinyitottam a szemem,megrebegtettem a szempilláim.Majd felkeltem.Érdekes,már nem érzek semmilyen fájdalmat,pedig tudtommal , nemrég autóbalesetet szenvedtem.A könyvekben pedig úgy írják le ,az "Istenem,hogy fáj,majd meg halok" című dolgok,most nem mondhatóak rám. Egy nyivákoló sípolást hallok majd,hogy szaladnak be a nővérek és a doktorok.Reflexből felpattantam az ágyról és integettem,hogy lássák ,hogy jól vagyok.Átrohantak rajtam,és futottak tovább. Várjunk csak,átrohantak rajtam?Mi? Hogy mi? Ez nem lehet! Meg kell fordulnom ,hogy bebizonyosodjak mindenről. Egy fehér arcú lány, a mellkasát pumpálják,próbálnak életet lehelni vele.És tudjátok,vannak azok a tappancsok,amik elektromosságot bocsájtanak ki és az ember mellkasára,hogy beindítják a szívét.Úgy látszik  nem sikerült ez az egész.Az orvos megszólalt.
-Sajnos elvesztettük...a halál beállta délelőtt 10óra 22 perc
Közelebb mentem a lányhoz,hogy megnézzem,kit is veszítettünk el.Mi??? Ez...ez képtelenség!!! Ne én ezt nem akarok! Én még élni akarok! Lenéztem magamra és olyan furcsa voltam.Az orvos kisétált,én pedig követtem őt.Az összes fiú ott volt.Harry bekötött kézzel ült ott,ő és Lou volt az első aki felpattant az orvoshoz.
-Mi történt doktor úr? Felébredt? -Kérdezte Harry mosollyal az arcán.
Az orvos lehajtotta a fejét,és ígyszólt :
-Részvétem...Irish....már nincs közöttünk....a szíve,megadta magát...
-Mi? Nem! Az nem lehet! A nem...-Dadogta Louis
-Szerelmem itt vagyok! -Kiabáltam neki és megakartam ölelni,de  a kezem átment a vállán.
Felemelte a fejét,majd folytatta.
-Megnézhetem?-Kérdezte könnycseppek közt.
-A maga döntése,fiatalúr...
Majd erélyesen berontott a szobába.
-Irish! Irish! Szerelmem! Ne hagyj itt! -Kiabálta nekem...vagyis a holttestemnek.